2018 nyara, és amik történtek

A tavaszi bajnokságok végén se állt meg az élet a ligában, a szervezők nagyban dolgoztak, hogy a jól megszokott nyári kupa ismét megrendezésre kerüljön. Mint tudjuk, a nyári kupa egy könnyed kis mini bajnokság, ami ingyenes és nem időigényes.

A szervezők a Metalmoro autónál maradtak, ami egyszerű, nem gyors, de annál inkább hangulatos kis autó. A bajnokság 6 versenyhétvégéből és 12 futamból állt, és minden egyes versenyen 20 percig körözgettek a srácok. A HRF1RT 2018 Summer Cup június 17.-én rajtolt el Autodrom Most pályáján, majd egy utcai pálya követte, Adelaide, ahol azért volt dolguk a versenyzőknek. A nehéz utcai pálya után egy könnyebb helyszín érkezett, Louisiana. Az Amerikai kiruccanás után a mezőny visszatért Európába, mégpedig Olaszországba, ahol a Mores versenypályán nézték meg, ki a gyorsabb. A kupa utolsó előtti állomása a Holland Zandvoort pályája lett, majd végezetül Amerikában, Road Atlantában döntötték el, hogy ki a leggyorsabb a kis méregzsákkal. Ha kicsit betekintünk a statisztikákba, akkor azt láthatjuk, hogy a 24 nevezőből összesen 13-an teljesítették a bajnokság 50%-át, és abból 9-en legalább a 75%-át. Összesen három versenyző ért célba minden egyes versenyen. Ezek a számok egy nyári kupához képest nem is olyan rosszak.

Míg a versenyzők küzdöttek egymás ellen, addig a szervezők a háttérben folytatták a munkálatokat és már az őszi bajnokságok terveit írogatták. A nyári kupa alatt egy fontos esemény is megrendezésre került, ami már hagyomány a ligában. Bár nem ebben a ligában kezdődött el ez a hagyomány, hanem még a VCRC-ben, de ma már a HRF1RT-s tagok is részt vesznek rajta. A nagy esemény egy 3 napos ligatlálkozó volt, ami a Keleti-Mecsek völgyében, Váraljába került megrendezésre. Főként VCRC-s tagok jöttek el, de jöttek veteránok is és jöttek a HRF1RT-ből is. A pénteki napon inkább csak a szállás foglalás, evés, ivás, ismerkedés az újakkal és a beszélgetés volt a fő tevékenység, persze volt fürdés, ping-pongozás és szórakozás is. Szombaton jöttek a főbb események, megrendezésre került a díjátadó ceremónia, valamint kisorsolásra kerültek a tombola nyeremények is. Az estét ismét sütögetés, iszogatás, szórakozás, valamint hajnalig tartó ping-pongozás zárta. Vasárnap, már csak a reggelizés és a pakolás várta a fiatalokat, majd mindenki ment, amerre látott, na jó, ennyire azért nem, voltak akik mentek tovább nyaralni, de a többség hazafelé vette az irányt.

A nyár végén már csak egy fő feladat várta a szervezőket, mégpedig az őszi bajnokságok kihirdetése. Folytatásban olvashattok az őszi bajnokság kisebb nagyobb problémáiról, megoldásairól, szervezők részéről idegeskedésekről, valamint a nagy változásokról.

1

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Twitter
hrf1rtleague on Twitter
146 people follow hrf1rtleague
Twitter Pic Lionhear Twitter Pic m3h4n1k Twitter Pic cippo74_ Twitter Pic Motorspo Twitter Pic Proyecto Twitter Pic simsport Twitter Pic TW_IRaci Twitter Pic company_